Valamit megtanultam ma. Az emberek törékenyek és nem lehet csak úgy játszani velük, mert annak nyoma marad. Minden egyes mozdulatnak, nyoma marad és én úgy érzem mintha belém égetted volna a tieid. Tudni, hogy ez volt az utolsó hogy láttalak, hallottalak és éreztelek, olyan szörnyű érzés, amit a magamfajta ember nem tud elviselni. Leginkább csak az fáj, hogy mintha sosem hagytál volna el, ugyanott folytattuk. Beleégett a tekinteted a szemembe, az ujjaid a bőrömbe, minden összefolyik és nem tudok szabadulni tőlük, nem tudok elmenekülni. Jó volt. Jó volt. De… Amikor másodszor mentem hozzád féltem, hogy rég láttalak élőben, mi van ha nem tetszel már, de tudtam hogy amint leszállok a buszról eldöntöm, hogy igen vagy sem. És megláttalak és megszűnt a világ körülöttem, csak te voltál benne. Ma is így indultam neki, hogy talán még sem érzem ezt vagy megváltozik. Leszálltam a buszról és megláttalak.. Csak a nyugalom maradt, nem volt félelem sem harag, csak a nyugalom. Megöleltelek és a világ megint eltűnt. Az ami történt.. a négy fal mesélje, ha akarja. 
"Mit gondolsz amikor a telefonomat babrálom?"-szegezted nekem a kérdést.
Őszintén? Próbáltam kizárni, mintha csak a barátaiddal beszélnél, mert tudtam, hogy ha tényleg azt gondolom, hogy vele beszélsz, akkor összeroppanok. Akkor abban a pillanatban összeroppanok…
Most mit érzek? Haldoklom. Nem tudom ki vagyok, nem tudom mivé lettem és csak azt látom megint, hogy mit vesztettem. Nem tudom miért nem vagyok elég jó, de sosem leszek az. Szóval csak feladom. Elengedlek, mert tudom, hogy neked ez kell. De beleőrülök és összeroppanok. Minden olyan szürreális és csak a hiányod érzem piszkosul. Minden amit adtál… Ha eszembe jut, megborzongok… Nem tudom leírni az érzéseim, csak hasít bennem valami. Nem bántam meg és nem is fogom megbánni. De most nem bírom ezt ki. Nem megy. Mindent vagy semmit. Gratulálok magamnak, mindent elvesztettem. Sosem szerettem még embert ennyire, ezt tudnod kell. Tudom, hogy te már százszor megbántad…
De ahogy mondtad, maradjon szép emlékként ez meg nekünk. 
Én most belehalok. Sajnálom. Sajnálom, de annyira szeretlek!

Van az úgy, hogy elveszted az életed értelmét. Van az úgy, hogy nem tudsz felállni. Van az úgy, hogy összeomlasz. Nem akarok levegöt venni, mert megfulladok csak töle. Siralmas látni, hogy mennyit küzdesz valakiért és az sem elég. Odaadtam magam, az érzéseim,mindenem. Ott hagytam nálad. Ott hagytam az ágyadon és most szörnyü, mert nem maradt bennem semmi. Mindent leromboltunk amit lehetett és csak állok a romok tetején. Mi fáj? Az hogy nem voltam elég jó neked és mást választottál. Üres szemekkel meredek ki az ablakon, mindenki beszél hozzám, de ezek csak szavak. Eljöttem és bennem minden meghalt. Nem újra, hanem elöször. Feladom.feladtam
Meghaltam.

Amit ma müvelek az külön szám.
Azt mondták, talán nem tettem meg mindent. Ezen én idegbajt kaptam és írtam neked, hogy találkozzunk ma. És itthon ülök, készülök a 6.30-as buszra, úgy, hogy mindkét szülöm nem-et mondott arra, hogy talalálkozhatok-e veled. Félek. Félek attól higy szembesülnöm kell veled és félek attól, amit a szüleim fognak tenni. Csak félek, de egy pillanatra sem mutathatom, hogy gyenge vagyok.

TotallyLayouts has Tumblr Themes, Twitter Backgrounds, Facebook Covers, Tumblr Music Player and Tumblr Follower Counter